A hét órás találkozó tizenhármunkat hozott össze az Árpád hídi buszpályaudvaron. A Volán csodás Ikarusa félelmetes tempóban röpített minket Pilisszántó felé, a menetrendnél tíz perccel korábban értünk oda. Ági lekéste a buszt, így a következővel eredt utánunk és gyors tempóval még délelőtt utol is érte a csapatot.
A buszról leszállva szikrázó napsütésben indultunk útnak. Előbb a piros, majd a zöld jelzésen kapaszkodtunk felfelé. Az első pihenőt a László kúpja sziklánál tartottuk, s megcsodáltuk már itt a panorámát.
A szerpentínen tovább indulva a sziklás hegyoldalban Zoli felfedezett egy muflont, amint fejét forgatva figyelt minket. Szerencsére sikerült is lencsevégre kapni, mert tovább közeledve idegei nem bírták a megpróbáltatásokat és odébb állt.
A jelzett utat hamarosan elhagytuk, s a sziklákon kapaszkodtunk felfelé - mint rendesen. Érdekes volt, ahogy lassan bemásztunk a felhősávba - alul tiszta panoráma, felül a homályos felhőalap. Ahogy a természetvédelmi terület kerítése mellett kapaszkodtunk a Pilis tető felé, már igazi télben volt részünk. Lassan esni kezdett a hó, a látótávolság csökkent. A csúcs alatt már téli körülmények között csináltunk egy csoportképet - akár a Himaláján is készülhetett volna, annyi volt a hó. (Majdnem).
Erős szél fújt, nagyjából felvette mindenki, amit lehetett. A katonai objektumhoz érve gyorsan szélvédett részt kerestünk, s röviden megpihenve ettünk-ittunk, körülnéztünk a betonhangárokban. A felhők körülöttünk gomolyogtak, a szél vízszintes mozgásra kényszerítette a havat. Félelmetesen szép látvány volt. A laktanya területén átvágva ismét besétáltunk az erdőbe, s a mély avarban haladva tértünk vissza a zöld jelzésre.
Hosszú egyenes és sík úton mentünk tovább a Fekete-kő felé. Út közben az utat ismét elhagyva kitértünk a Szent-Özséb barlang irányába, és sikerült is megtalálni a lejáratát. Ahogy olvasható a linken, a barlang biztonsági és természetvédelmi okból zárva van. Tovább folytattuk az utat, s kisebb tekergés után a Z+ útra estünk, mely közel volt a sziklához. És valóban, tíz perccel később a Fekete-kő sziklán álltunk.
Csodás panorámában volt részünk. Felhők sehol, messzire láttunk. Lábunk alatt Pilisszentlélek, a távolban Szob látszott a Duna túlpartján. Az egész Visegrádi hegységen keresztül láttunk, szédületes volt. A szél viszont metszően fújt, ez hamarosan indulásra késztetett mindenkit. A zöld háromszög jelzésen ereszkedtünk egészen a Pilis nyereg pihenőig, ahol újabb kaja- és teaszünetet tartottunk. Még mindig esett a hó - hol jobban, hol kevésbé.
A piros jelzésre váltva folytattuk utunkat Piliscsév felé. Végig ereszkedett az út, kellemes séta volt. Mivel nem volt meleg kicsit ki kellett lépni, de nem rohantunk. A borospince sorra érve erősödött a havazás. Mire a falu határába értünk hatalmas pelyhekben szakadt az áldás, rövidesen úgy néztünk ki, mint egy-egy hóember. Nagyon mókás volt. A buszmegállóba sajnos meg kellett állapítanunk, hogy a két óra múlva esedékes buszt nincs kedvünk megvárni, inkább átvágunk a falun, és vonattal jövünk haza.
Az első kocsmában rövid technikai szünetet tartva, majd alaposan kilépve keltünk át a településen. Újdonság volt számomra a túlvégen épült új, kilométeres gyalog és kerékpár út, mely a falut köti össze az állomással. Tavasszal ez még nem volt, akkor az út szélén botladoztunk, de ennek most vége.
A 15.35-ös vonattal utaztunk haza. Bár a vonaton - új volta ellenére - nem volt fűtés, azért túléltük az utat. Összesen 19 km-t tettünk meg (gyalog), ennek ellenére meglepően korán itthon voltunk.
Köszönöm, hogy eljöttetek, remélem jól éreztétek magatokat mindannyian és maradandó élményekkel távoztatok. Gyertek el máskor is, minden kirándulásban van valami jó. A következő túrákon is szeretettel látott résztvevők lesztek.
Következő kirándulás: 2008. november 29. Hűvösvölgy OKT.
