Adventures - Ingyenes kirándulások

Sziasztok!

Nem lennék őszinte ha azt mondanám el szerettem volna jönni erre a túrára.

Igen, voltak bennem kételyek, kedvem sem volt igazán..majd szombat este úgy döntöttem félreteszem a gyengeségeimet és eldöntöttem jövök, 100 km nemvészes, bevállalható.

2011. április 24. húsvét vasárnap, reggel 7:45 szép idő, napos, bár még kicsit hűvös.

A tervem a következő volt: Elindulok itthonról bringával és Balázsékat utolérem valahol Nagymaros környékén, hisz ők Vácról indultak 8:35-kor. Nagy szerencsémre a szél hátulról fújt, így laza 24-25-tel tudtam haladni. Ütközben egy pár bringást lehagytam...Itt meg kell említsem voltak bennem olyan érzések hogy esetleg ők is a túrára igyekeznek csak késésben vannak, de hát így jártak ha így volt. Lemaradtak, vagy nem. :)

9:45-kor bringaúton beértem Nagymarosra és hoppá a távolban mintha 35-40 bringást látnék...nem nem kell megijedni nem demonstrálok voltak zászlókkal, hanem Balázsék és kis csapata. Köszöntem illedelmesen, bár igazán nem vettek észre, beszélgettek, nevetgéltek...és megláttam Balázst bár még nem a kukásmellénybe..tudod Balázs az a sárgászöld rövid ujjú, bocsi de nekem totál úgy néz ki. :)

Innen indultunk tovább, így utólag belegondolva azért álltak itt meg hogy bevárjanak engem, hisz sejtették hogy jövök én is. Zebegényen át Szobig, egész jó tempóban haladtunk így meg is érkeztünk az újabb pihenőhelyre. És még volt fél óránk 11-ig míg a vonat befut az utolsó túrázókkal. Nagy beszélgetések, fényképezés, mert készültek a címlapfotók az újságokba. Aztán én úgy döntöttem elindulok előre, természetesen ebbe a túravezető is beleegyezett, alá is írta az ezt igazoló távolléti papíromat. Majd mentem ami a csövön kifér...jó fél óra múlva megálltam Vámosmikolán szusszanni egy rövidke 10 percet, és lám-lám a csoport is kezdett megérkezni. Meglepődöttség, nem megszokott gyorsaság a túrán...

Továbbmentem, és jött az a rész amit én kimondottan utálok. Kemence előtt van egy-két érdekes emelkedő, különösen kiemelve a 4 lépcsős résszel..már amikor felnézek az is megfordul bennem hogy visszafordulok, de nem hagyhatom cserben a bringámat, hisz ő menne rendületlenül tovább, és így már akkor 2-en vagyunk akik megyünk. Ez az 5-6 km úgy nagyjából 45 perc, ebből talán érzékelhető hogy nem sík terep. :)

Mielőtt beértem volna Kemencére, előtte az út szélén volt egy tábla: ásványvíz 55 ft 1,5 liter. Nem nem, ez most nem a reklám helye, de gondoltam benézek. Ilyet nem minden nap lát az ember. Egy raktárépület, de mégis mintha egy közértbe menne be az ember. Itt polcok nincsenek, minden raklapon van rajta, hűtő van persze így hideg sör is. :) Meg is említettem az eladóhölgynek hogy ilyet sem lát minden nap az ember, főleg én budapesti lakos.

Kemencén a Jókai Mór utca és Fő utca sarknál lepihentem, hogy bevárjam a többieket. Nem kellett sok idő meg is érkeztek, persze én addigra 2x körbementem a kisvasúttal, meg a közeli vendéglőben megebédeltem. :)))

1 óra felé miután mindenki épségben megérkezett indulhattunk tovább a hegyet megmászni, azaz Királykútra. Érdekes maga a hegy, aszfalt út felfelé végig, és nem meredek, laza 14-15-ös tempóval lehet teljesíteni. Meg kell említsem hogy a hegy alján a legvégéről indultam, viszont beszéltem egy fiatalemberrel aki szintén múlthét szombaton ottvolt a Balatonkörön. A 762-es volt és ez nem egy szobaszám egy Dubaj-i hotelben.

A hegyre felfelé volt egy kis tisztás jobbra, a többiek megpihentek, én viszont mentem tovább. Egy hegyet jobb egyben letudni mint többször megállni, így nem zökken ki az ember a ritmusból. Nem mondom hogy nem voltak légzési problémáim, lelkiekben magam mellett láttam egy mentőautót hogy szükség esetén rögtön a legközelebbi kórházba tudjon vinni. A hegytető előtt pár száz méterre volt egy visszafordító és a legmeredekebb rész, de már tudtam hogy nincs sok hátra, majd 100 méter megtétele után visszanéztem és láttam hogy Tibor nagy lendülettel érkezik. Hát bevallom egy pillanatra bevillant a Tour De France amikor már csak pár métere van az élen haladónak de jönnek nagy erőkkel mögötte, és azt tettem amit kell, felkapcsoltam nagyobb fokozatba és ami a csövön kifér...és felértem elsőnek, persze nemvolt célszalag, meg szurkolók, de egy újabb hegy abszolválva.  Királykút 495 m magasan fekszik tengerszinttől, és úgy 6-7 km felfelé az út. Itt még annyit megemlítek hogy csodálatos fentről a kilátás, és persze az erdő is szép, tiszta, megéri ide jönni kirándulni.

Egy nagyobb pihenő után, száguldás lefelé, ám nem sokáig, úgy 1,5 km múlva megálltunk, és jöhetett egy kis terep, persze felfelé. Hát itt már azért sokan fáradtak voltak, és nem vagyunk igazán ehhez a fajta terepviszonyokhoz szokva de megcsináltuk. Majd jöhetett a jól megérdemelt lejtmenet kavicsos homokos terepen, néha csúszkálva, a kavicsok jobbra-balra repkedtek, a bringák kattogtak, jót tett a csapágyaknak ez a rövid út. :)

Kiértünk az aszfaltos részre, lehetett felfelé és lefelé menni. A csoport eleje elindult felfelé majd miután a túravezető is megérkezett, jelezte hogy bizony felfelé kell menni, pedig már örültünk hogy nem. Mentünk 1 km-t majd lezárva az út. És ekkor jött az amire nem számítottunk, Balázs vicces kedvében volt, és azt mondta: azért jöttünk fel hogy nagyobb legyen a nekifutó a lejtőre...he he he he. De tényleg így utólag jó ötlet volt, száguldottunk 55-60-al, érintettük Királyrétet, majd le Szokolyába. Itt megálltunk bevártuk a többieket. Érdekes olyan érzésünk volt mintha minden egyes pihenőnél kevesebben lennénk. A híradóban nem láttam semmiféle olyan hírt miszerint eltévedt kirándulókat találtak volna.

Mentünk tovább, már mindenki jókedvűen nap végén, Kismaroson a vendéglő előtt megálltunk. Ki bement gulyáslevest enni, ki indult hazafelé. Én is a hazaindulók között voltam. 17:45-kor indulás, majd 2 órával később megérkeztem haza. 167 km, nem rossz és éreztem a lábamat hogy picit fáj, tehát mozogtam ma.

Az összes ember előtt le a kalappal hogy végigcsinálták ezt, főleg a tereprész volt nagyon nehéz.

Így összegezve örülök hogy nem maradtam otthon hisz egy újabb élménnyel lettem gazdagabb, meg persze egy jó társasággal töltöttem a napomat, bár hozzáteszem sok embernek a nevét még most sem tudom. :P

Köszönöm a túrát Balázs, hamarosan újra találkozunk.

Minden jót kívánok mindenkinek!

üdvözlettel:   Gáborka                                                                                                                                                     

Sziasztok!

Nehéz, nagyon nehéz...nem is tudom hol kezdjem.

Idén valamikor február végén ültem igazán először nyeregbe, és rögtön egy 50 km-ert tekertem. Persze ennek semmi köze ehhez a posthoz. Eszti január 26-án írta ki a túrát, az első gondolatom az volt húúú basszus végre újra közös tekerés, jó sokan leszünk stb...

A túra előtt pár nappal már lázasan néztem az előrejelzést, ezen a szombaton nem eshet az eső gondoltam magamba, és persze kérdezgettem embereket hátha jönnének ők is, mondhatom sikerrel.

Április elsején még megvettem egy két dolgot, többek között egy csomagtartót ami már nagyon kellett, mégse a hátamon cipeljem a súlyt, a kényelem nagy úr. :)

Majd jöhetett egy nehéz éjszaka hisz másnap már túrázás, ilyenkor csak keveset bírok aludni, én ezt úgy tudom elképzelni mint amikor a kisgyerek először megy az állatkertbe és már nagyon izgul vajon milyen lesz stb..

Reggel korai kelés, majd találkozó haverral 8:20-kor nálunk. Persze ilyenkor jön a szokásos hogy melegítés egy feles pálinkával, de jelen esetben nem disznóvágáson voltunk :P

Irány befelé hősök tere felé. Útközben találkoztunk egy pár bringással, közöttük egy-kettővel aki szintén ugyanoda ment mint mi, de őszintén még sosem láttam őket, így maradt a lapítás és a megfigyelés. A tatai út végénél kollégámmal találkoztunk a megbeszélt 8:40 helyett 8:46-kor. Valahogy sose sikerül odaérnem időre, pedig nem a tükör előtt töltöm el az időt :P

9 órakor pontban megjelentünk a kiindulóponton. Jó volt látni sok sok embert, köztük új arcokat. De egy dolog talán közös volt, mindenki mosolygott, már az elején látszott ebből egy jó túra fog kisülni. És igen az idő: verőfényes napsütés 15 fok reggel. Kell ennél több? Az egyik közeli eldugott helyen nadrágot váltottam. Hogy őszinte legyek így azért nemkönnyű hogy nincs levél egy bokron sem, és mindenhol emberek mászkálnak, na de sebaj....megoldottam, mi rossz sülhet ki belőle legfeljebb felkerülök egy megosztó site-ra. :D

Rövid megbeszélés után, elindult a csapat 70-80 fő körülbelül, ez már szép szám. Haladtunk szépen a bringaúton kifelé a városból. Egy észrevételem lenne. Egy picit negatívum hogy sokat kellett várni a lámpánál mer nem fértünk át egyszerre, talán a közlekedési hatóságnak kéne jelezni hogy hosszabb átkelést kéne biztosítani a bringásoknak. És természetesen igen, többesszámban, mert egyre többen vagyunk. Indulás előtt is már sasoltam eléggé, hol lehet vajon Balázs? Először úgy gondoltam biztos elbújt az egyik bokorba, és onnan fényképez minket majd miután elindulunk elvegyül közöttünk. Sajnos ez nem jött be, kitaláltam egy másik megoldást, lehet hogy fél eljönni...biztos.

Mentünk kifelé, Káposztásmegyer, szép nagy formás panelok, majdnem olyan mint New Yorkban a felhőkarcolók egy kis különbség van azért nyilván, nem másolhatjuk ugyanazt le, túl feltűnő lenne. :) 10 óra után értünk a Megyeri hídhoz, amin én már annyiszor mentem át, természetesen a bringaúton és nem a leállósávba, ahogy azt már egy két bringás megtette. A híd előtt a feljárónál megláttam egy sárga felsős embert ahogy a kanyarba áll. Hát elmondhatom nem egy hídépítő munkás volt, hanem a Balázs, a másik túravezető. Szépen integettem a fényképezőbe, utólag megnézve belefértem a képbe. :) Jó kép lett, máskor megpróbálok gyorsabban menni ok Balázs? :D

A bringás menet elég sokszor szétszakadt, így volt egy pár megállás, de a lényeg hogy megvártuk egymást. Még mielőtt Szentendrére értünk volna találkoztam Elvirával is, külön megemlítem, hisz vagy 10 percig jött mögöttem. Így van láttam hogy mögöttem jössz, csak gonoszul nem fordultam hátra. :)  11 óra lehetett mikor megérkeztünk a célállomásra Szentendrére. A korzón leültünk néztük a Dunát, beszélgettünk, ettünk. Majd Eszti kérésére a főtérre igyekeztünk. Ott megbeszéltük a további teendőket. A történetnek ez a része megszakad, mivel több alternatíva volt. Az első Esztiékkel Dobogókő-Esztergom majd vissza a Duna mellett. A másik a Balázs féle gyorsban összerakott új túra. És a harmadik pedig az én verzióm amit természetesen leírok.

Szétváltunk, 2 gyönyörű hölggyel, 2 kollégámmal, 1 haverommal folytattam utamat Tahitótfalu felé a 11-es mellett a bringaúton. A tempó közepes volt, az idő továbbra is kifogástalan. negyedóra múlva meg is érkeztünk, és átmentünk a Tildy Zoltán hídon a Szentendrei szigetre. az útvonal innentől lefelé vezetett egyenesen horányi révig. Hosszú, nagyon hosszú volt ez az idő, közben az egyik hölgy kezdett fáradni így visszább kapcsoltunk két fokozattal. Pócsmegyer és Szigetmonostor érintésével megérkeztünk a révhez. Előtte még volt egy defektje haveromnak. De a csapatunkba profik voltak. Nem számoltam az időt de 5 percnél nemkellett több a javításhoz, és már száguldoztunk tovább. A komppal átkelés pazar. A Dunán átmenni mindig felemelő érzés hajóval. Ez most sem volt másképp, talán lehetett volna picit több idő...túl hamar átértünk. :P

A túloldalt Dunakeszin már azon gondolkoztam hogy nemsokára vége ennek a laza napnak. Mentünk vissza Káposztásmegyer felé. 15 óra lehetett haveromtól elváltunk, majd mentünk az Andretti cukrászdába. Mert hozzátartozik a történethez hogy Balázs még ápr. 1-jén az egyik hozzászólásába írta hogy a túra napján mindenki 1-et fizet kettőt kap akcióban részesül. Hát hogyazistenbe hagytuk volna ki ezt a lehetőséget, pláne hogy én nem szoktam sok fagyit enni. 15:30-kor oda is értünk, én vezettem a sort szinte végig Szentendréről, bevallom nagyon jól esett. Talán nemvolt olyan mint amikor Hunyadi János vezette a magyar seregeket Nándorfehérvárnál(1456) a török ellen. :) A cukrászdába betérve feltették a kérdést hogy a Balázs féle társasághoz tartozunk-e? A válasz egyértelmű igen volt. Bár ha azt kérdezik hogy "Villám?" nem biztos hogy eszembe jut a "Mennydörgés" válasz. :D  Így azért sokkal egyszerűbb volt. Be is nyomtam 4 gombóc fagyit, nem volt ellenfél. Itt szeretném megköszönni a lehetőséget Balázs, remélem máskor is lesz ilyen. ;)

Mielőtt távoztunk volna sok-sok bringást pillantottunk meg. Pont akkor érkeztek Balázsék, úgy kb. 15-en. Pár szót váltottam vele. Bevallom semmi rosszindulat nélkül, de többször láttalak Balázs 1,5 literes cumisüveggel a kezedben inni, meg szendvicset enni, mint tekerni, lehet te helikopterrel jöttél végig utánunk? :)

Innen már egyenesen hazamentem, szétvált a csapat. 17:00 körül értem haza picit elfáradtam, és volt egy kis leégés is. :)

Összegezve, nagyon jól éreztem magam, nem bántam meg hogy elmentem veletek tekerni.

Eszter köszönöm a lehetőséget, jó túravezető vagy, legközelebb ha lesz hasonló, ottleszek.

Balázs köszönöm a fagyi lehetőséget, finom volt. :)

Illetve jó volt veletek újra tekerni, köszi, köszi, és mégegyszer köszi.

Találkozunk hamarosan....

üdvözlettel: Gáborka

Forrás: Szabad Európa - Szerző:Elek Attila

Hol a pénz?

Avagy mivel hülyítik a magyart.


A Független SZABAD EURÓPA nem titkolt célja a jelenlegi pénzügyi világrend elnyomása elleni küzdelem. Első lépésként az a feladatunk, hogy a felhívjuk a figyelmet a rendszer ellentmondásaira és elérjük azt, hogy a pénzügyi kérdések társasági témák legyenek, beszéljenek, vitatkozzanak róla az emberek. A megoldás, amiből többféle is van, csak ez után jöhet. Addig ugyanis, amíg az emberek nem értik a pénzügyi rendszert, addig nincs megoldás, hanem marad az újkori (pénzügyi) rabszolgaság.

Végre! Kövér László végre kimondta, hogy az ország legnagyobb problémája a felvett kölcsönök után fizetendő kamatteher. Konkrét számot is mondott, a következő 4 évben 2500 milliárd forintot kell fizetni csak a kamatokra! Hoppá!

Kövér László végre kimondta, a kamatteher az ország legnagyobb problémája

A SZABAD EURÓPA (www.szabadeuropa.com) már évek óta ezt szajkózza. Végre Kövér is rájött. Az persze más kérdés, hogy Kövér már megint belső ellentétek szítására használja fel ezt is. Ő ugyanis csak azért mondta el ezt az adatot, ami egyébként 20 éve nyilvánvaló, hogy az előző 8 év kormányzását szapulja és kifogásokat keressen a Fidesz mostani töketlenkedéseire.

Mi a cél? Mit szeretne a magyar ember! Hát azt, hogy több pénze legyen. Azt gondolom, hogy teljesen jogos elvárás, hogy ha egy osztrák ember dolgozik 8 órát becsülettel, és keres vele 2000 euro-t (560 ezer forintot), akkor a magyar ember, aki ugyanolyan becsülettel ledolgozza ugyanazt a munkát, lehetőleg hasonló összeget keressen, ne mondjuk csak 300 eurot (84000 forintot). Különös tekintettel igaz ez, azért, mert már nem az van, mint régen, hogy igen-igen az osztrák azért keres többet, mert hát náluk drágább az élet. Nem, már nem, sőt. A cukor, az áram, a benzin, a kenyér, a ruha, minden ugyanannyi a sógoroknál, vagy olcsóbb, mint nálunk. Csak, akkor fogunk közelíteni hozzájuk, ha több pénz marad az embereknél.

Igen ám, de hogyan lehetne több pénz az embereknél? Hol az a pénz, amit megtermelünk? Azt ugyanis rögtön felejtsük el, amivel leértékelnek és etetnek minket, hogy mi magyarok nem termelünk annyit, mint a nyugati országok. Dehogynem, sőt sokkal többet. A magyar emberek többsége sokkal többet és jobban dolgozik, mint nyugati embertársa, vagy legalábbis nem dolgozik kevesebbet és rosszabbul. Csak belénk akarják verni, hogy nyugi majd lesz pénz, de csak majd 20-30 40 év múlva. De könyörgöm, mi most dolgozunk, most jönnek a sárga csekkek! Most kell kaját venni a gyereknek, tankolni, fizetni a lakáshitelt.
Több pénz kell, hogy legyen az embereknél! Ezt felismerték a mindenkori magyar kormányok is. Nézzük mit tettek a helyzet javítása érdekében.
2002 Medgyessy kormány. Medgyessy Péter és a szocialisták azzal nyerték meg a 2002-es választást, hogy a magyaroknak több pénzt ígértek. Megkezdődött a „jóléti rendszerváltás”. Igen ám, de honnan lehetne pénzt venni az ígéretek betartásához? Mivel 2001-ben az Orbán kormány - engedve a külföld nyomásának - lemondott a forint nyomtatás jogáról, pénzt már csak és kizárólag kölcsönből lehetett szerezni.

Medgyessy Péter: Emberek, én betartottam az ígéretemet, adtam 50% béremelést, 13. havi fizetést és 13. havi nyugdíjat. Igaz kölcsönből, de a fidesz is megszavazta!

A világot uraló pénzügyi körök biztosították Medgyessyt, hogy finanszírozzák terveit. Magyarul, adnak kölcsönt! Igen ám, de annak ugye vannak kamatai, amiről most Kövér beszélt. Az un. 100 napos programot 50% közalkalmazotti béremelést, 13. bért, 13, havi nyugdíjat, kalaplengetve magszavazta a Parlament a kormányzó MSZP-SZDSZ koalíció és az ellenzékben duzzogó FIDESZ is. Mindannyian tudták persze, hogy ennek az intézkedésnek pár éven belül komoly kamatterhei lesznek, a következmények ismertek!

A Fidesz 2010-ben új elgondolással akar az embereknél több pénzt hagyni. Adócsökkentéssel. Egykulcsos adó! 38-ról ill 17 százalékról egységesen 16%-ra csökkentették a személyi jövedelem adót. Ezen túlmenően családi adókedvezményt is bevezették. Az más kérdés, hogy eközben eltörölték az adójóváírást, ami meg ugye így, adóemelés. Közben megfeledkeztek róla, hogy nem kommunizmusban élünk, ahol az állam mondja meg kinek mennyi a fizetése és mivel sok kisvállakozás örül, hogy életben van, nem ám, hogy béreket emeljen, jött a pofára esés és az ígéretek ellenére (mindenki jól jár) sokaknak nemhogy nőtt, hanem csökkent a fizetése.

Orbán nem érti, hogy miért nem örülnek az emberek az egykulcsos adónak. Nem fogja fel, hogy az emberek 90%-a olyan kategóriába esett, melyben nem adózott 38%-t. Így most nekik lehet, hogy kevesebb a pénzük. Orbán nem tudja, hogy az emberek szegények!

Orbán szidja a szocikat (baloldal, amikor tehette mindig rárontott nemzetére), Kövér rájött, hogy az általuk is megszavazott 100 napos program után uzsorát kell fizetni, Gyurcsány szidja Orbánt, vagyis a magyar magyar torkának esik, a nép meg eszi. Eközben a világ pénzügyi irányítói, szivarfüstös szobákban elégedetten dörzsölik markukat és mulatnak rajtunk magyarokon, és szedik továbbra is a sápot. 

A pénzt ugyanis nem Gyurcsány, nem Orbán tünteti el. A pénzügyi elnyomók persze kihasználva a politikusokat, akiket kijátszanak egymás ellen, és a kezükben lévő médián keresztül kezünkbe adják a „megoldást”. A pénz ellopták! Ezzel elterelik magukról a figyelmet és nyugodtan folytathatják az ország kiszipolyozását. Ül otthon a magyar és elhiszi, hogy azért nincs pénz, mert Zuschlag, Hagyó, Hunvald, Kulcsár stb. ellopta. Megy a cirkusz! Budai kormánybiztos vizsgálódik, a szocik és a szadesz körül, mint annak idején Keller, a Fidesz után.
Ha összeadjuk az összes lopást BKV-stól, Hagyóstól a nokiás dobozzal, Hunvalddal, és összejön, mondjuk 300 millió forint. De legyünk nagyvonalúak szorozzuk be 100-zal , mert ugye amit nem látunk. Ez már 30 milliárd forint!!! Tudják mennyi ez? Semmi, amikor az uzsorásoknak évente(!) fizetjük ennek az évek alatt „ellopott” összegnek a 20-szorosát, 600-700 milliárd forintot, csak a kamatokra.

Hiába keresi meg a magyar a pénzt, kimegy az országból a kamatokon keresztül. Ami itt maradna, az sem lesz sokáig a magyar ember zsebében, mert nem egy másik magyarnál költi el. Sokan szidják a multikat, hogy kiviszik a nyereségüket az országból. Azzal semmi baj nem lenne! A baj az, hogy a kereskedelmi a multi a mindennapi pénzünket viszi ki. Az a – osztrákokéhoz képest pl. – szégyenletesen kevés pénz, amit fizetésnek hívunk és amit megkapunk 3-án, már másnap idegen országokban van. Amikor tankolunk az oroszokat hizlaljuk, amikor eszünk, akkor a pénz nagy részével nem magyar gazdákat támogatunk. Így marad üres az országkassza, amit következő harmadikáig a újra feltöltünk kölcsönökkel.

A magyar ember robotként viszi a pénzét a külföldiek zsebébe. Be vagyunk programozva!

Amíg mi egymást kommunistázzuk, meg fasisztázzuk addig a háttérben röhögnek rajtunk. Aki már nem is politizál azt leültetik a TV elé és megy a „szórakoztatás”. Barátok közt, Bajnokok Ligája, MegaSztár, X-faktor, Valóvilág, 40 milliós Játszma, Dr. House, Dr. Csont, NCIS, helyszínelők és egyéb „izgalmas” műsorokkal folyik a magyar agymosása.

És működik! Valós kérdéseket nem teszünk fel! Csak szidjuk egymást és acsarkodunk egymásra. Pedig az ellenség nem belül van! De amíg hagyjuk magunkat megvezetni, hagyjuk, hogy a magyar Orbán szidja a magyar baloldalt és a magyar liberálisokat, addig amíg a magyar Gyurcsány magyar embereket lefasisztázhat, addig, amíg párthívek magyar embereket lekommunistáznak, addig, amíg magyar ember másik magyar embert lehazaarulóz és ne adj Isten akasztana, addig, amíg egymást gyűlőli a magyar ember, addig nincs esélye a magyar nemzetnek.

Álljon itt egy régi történet a tanulság kedvéért. Van mit tanulnunk... Önmagunk értékelését leginkább!!! Egy ismerősömtől kaptam.
"Svájcba emigrált magyar tanárnő fia szájából hallottam, hogy amikor a mamát befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését.
Persze bizonyítani akart, és összeállította a listát, amit izgatottan vitt a bemutatásra.
Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd elmondta, az úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni.
Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta:
Először meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket?
Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk
és a későbbi minőségi problémák kizártak.
Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb,
minőség vitára itt sem kell számítani.
Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e a terméket.
Ha igen, jöhet. Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban?
Ekkor hátra kell dőlni és behunyt szemmel, (esetleg egy rövid szunyókálás után)
pihent állapotban azon lehet elgondolkodni, hogy egyáltalán, kell nekünk ez a sz*r?"
Figyelem, magyarok, pedagógusok, és figyelem szülők és nem utolsó sorban kedves politikusok!
Ezt a hozzáállást tanítsátok minden családban, óvodában, iskolában, egyetemen!!!
Ennyi kell ahhoz, hogy örökre kilábaljunk mindenféle gazdasági krízisből...

Ehhez persze pénz kell, hogy ne kelljen szerencsétlen magyarnak a kínai sz*rt megvennie és a külföldi kajamaradékot.

Meglehetősen jó hangulatban indulok tovább a P+ jelzésen, és egy szép gyertyános-tölgyes erdőben haladó kényelmes szintúton átsétálok a Bükk-hegység egyik kistájának, a Kis-fennsíknak a déli szegélyén található Csókásra (itt mindent csókásnak neveznek, mert ez a neve a hegynek, a rétnek, a barlangnak, a víznyelőnek és a forrásnak is). Nagyon hangulatos a hely, van itt kulcsosház, kiépített szalonnasütő hely, pihenő asztalokkal és padokkal, madáretető, székelykapu, szóval mi szem-szájnak ingere. Innen rövid sétával elérhető a Csókás-forrás (vékony sugárban folyik is belőle víz, ami azonban kisvártatva eltűnik, hol is máshol, mint a Csókási-víznyelőben), majd tőle nem messzire egy töbör alján találjuk az 55 m hosszú Csókási-barlang szűk nyílását. (Első meredeken lejtő 10 m-es szakasza csak kötél, vagy létra segítségével járható, de a keskeny hasadék mögött többemeletes, cseppköves labirintus rejtőzik.) Miután végigjártam, és megnéztem minden csókás nevezetű látványosságot, megkeresem a P jelzést. A pihenőhelytől balra tartva a kis plató közepén meg is lelem, és azon enyhén hullámzó, széles földúton bükkösben folytatom utam a Kovács-kő oldalában.

Mintegy két kilométernyi, leginkább gyönyörű szálerdőben vezető igen csak kímélő szakaszt magam mögött hagyva (mindössze 30 méter emelkedővel kell számolni ezen az etapon) enyhe lejtőn érek a Lencsés-nyeregbe. Itt balra, Z jelzésre fordulok (jobbra kitérési lehetőség ezüstösen csillogó montán -hegyi- bükkösön át a Lencsés-forráshoz, -oda-vissza 600 m-). Bő fél kilométer megtétele után érem el a Csókásnál elhagyott P+ jelzést, és a zöldet most jobbra elhagyva megkezdem ereszkedésemet a Forrás-völgy zárlatába. Egy kissé nyaktörő a mutatvány, mert igen csak meredek a „pálya” (200 méteres távon 50 méternyi szintet veszítünk). Áldom is az eszemet, hogy nem ellenkező irányból kezdtem neki ennek a körtúrának (ami persze nem véletlen, mert előzetesen „orvul” tájékozódtam a magassági paramétereket illetően). Tehát lefelé sem piskóta dolog megtenni ezt a szakaszt (mondjuk felázott, csúszós talaj esetén seperc alatt túl lehet rajta esni -nem is csak képletesen-), de felfelé mégis leginkább csak ínyenceknek ajánlott. Leérve, a völgyfő tisztásos katlanjában található a Felső-forrás, ami fölé vízművet építettek, de a turistákra is gondoltak, mert egy vastag csövön át is bőségesen zubog a kristálytiszta, jéghideg nedű. Leszámítva a vízmű, romantikusnak még a legnagyobb „rosszindulattal” sem nevezhető építményét, a környék igazán hangulatos. A forrás vize kis patakként indul tovább útjára árnyas fák lombjai alatt. A mederbe dőlt fatörzseken új élet sarjad, a kis ér vizét terelgető sziklákon pedig zöld moha takaró díszlik.

Szűk sziklaszoroson (felszakadt mészkőalagút), forrásmészkő lépcsősor mellett folytatom utam, és továbbra is nagyon meredeken ereszkedem lefelé. Egy helyütt a völgy kitágul, köröttem égerek és tengernyi hatalmas levelű vörös acsalapu (más néven kalaplapu vagy nagy szattyú). Éppen virágzásuk idején érkezem, és mondhatom, nem semmi látvány a zöld levéltenger felett ringatózó mályvaszínű fürtök tömkelege. Hegyvidéki patakok, források környéke a kedvelt élőhelyük, és mivel ezek itt adottak, érthető tömeges jelenlétük. Egy kitaposott ösvény elején a P● jelzés jobbra hív a Flóra-forráshoz, és én el is fogadom a meghívást, mert a megtekintése oda-vissza mindössze 700 m-es kitérőt jelent számomra. A forrás szépen foglalt, mellette hangulatos kis tisztás, padokkal, asztalokkal, kiépített tűzrakóhellyel, igaz ideális hely egy piknikezésre.

Egy kilométernyit vándorlok még a völgyben, amikor is utamat a P■ jelzés keresztezi. Jobbra indulok, hogy a pokoli barlang után egy büdösbarlangot is szemügyre vehessek. A karros hegyoldal alatti kis nyakon át a völgy oldalhorpadásába ereszkedem, és máris szemembe ötlik a barlanghoz vezető PΩ jelzés. Szemügyre veszem a meredeken felfelé induló ösvényt, és megállapítom, hogy ez is pokolian jól ki van találva, mert akrobatikus mutatványok nélkül az üreg megközelíthetetlen. Neki gyürkőzöm, és mindenféle kapaszkodók igénybevételével felügyeskedem magam a Büdös-pesthez.

Jókora, ívelt bejárati szádája a Forrás-völgy alsó szakaszának Déli oldalán, 42 m-rel a völgytalp fölött nyílik. Egyetlen, tágas, 36 m hosszú, átlag 5 m széles, 3 m magas csarnok. Nem lehetetlen, hogy korábban, amikor még egy szinten volt a Forrás-völgy talpával, annak patakja hozta létre. Az itt végzett ásatások során barlangi medve, barlangi hiéna, mamut, óriásgím és ősbölény csontok mellett kőeszközök, cserépedény és is egy meglehetősen teljes női csontváz is előkerült.

Ahogy az már csak lenni szokott, egy nagyon meredek lejtőn felmenni minden esetben lényegesen könnyebb, mint azon lejutni, így a barlangtól való lemászás nem nélkülözte a mókásabb elemeket, de azért egyszer csak földet értem itt is. Büszkén jelenthetem, hogy két lábra, és nem egyéb testrészre sikeredett a landolás. Visszatérve a P+ jelzésre jobbra indulok, és néhány lépés után balra máris megpillantom következő „áldozatomat”, a Kecske-lyukat.

Hatalmas sziklafal aljában nyílik a Kecske-lyuk háromszög alakú, tágas bejárata. Hátrafelé egyre szűkülő folyosója 400 m hosszan nyúlik be a Forrás-völgyből a Csanyik háta alá -első 100 métere utcai ruhában is járható-. Itt él egyik vak barlangi bogarunk a csökevényes szemű Gebhardt vakfutrinka. A barlang mennyezetén kecsketőgy alakú cseppköveket figyelhetünk meg. Végét agyagos szifon zárja. Előcsarnokában az úgynevezett bükki kultúra ritka szép, vonaldíszes edénymaradványait és csonteszközeit találták meg az ásatások során.

A barlangtól már csak egy jó kilométernyi könnyű sétautat kell megtennem magára hagyott kis autómhoz. Útközben még érintem, és meg is állok a Király-kútnál, aminek a megjelenése (legalábbis ottjártamkor) egyáltalán nem nevezhető királyinak (sőt!). Ezzel együtt is nagyon élveztem ezt a túrát, mert a gyár környékét leszámítva, nagyon szép tájakon, gyönyörű erdőkben vitt utam. Megerőltetőnek sem igazán mondható a bejárt útvonal, mert a megtett 15,5 km-es távon mindössze szűk 500 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni, és meredek emelkedő a Büdös-pest-hez vezető nyúlfarknyi szakaszt leszámítva nem volt. Néznivaló bőségesen akad útközben, úgy mint négy barlang (Udvarkő-, és Csókási-barlang, Büdös-pest és Kecske-lyuk), három forrás (Csókás-, és Flóra-forrás, Király-kút), na és a kilátópont a Hársas-tetőn. Úgy vélem, hogy ezt az útvonalat bátran ajánlhatom bárkinek, mert bizonyára nem okoz majd csalódást annak, aki végigjárja.

 Nyelem a port, orromba benzingőz „illata” száll,
fülembe munkagépek „zenélnek”,
szemem egy építkezés lehangoló látványában „gyönyörködik”.
A Csanyik-, és Forrás-völgyek találkozási pontjában
ballagok Z+ jelzésen a Hársas-bérc felé.
Ide épült, és mint tapasztalom éppen terjeszkedik tovább egy gyógyszergyár.

 Amúgy itt másféle épület nincs is, csak az üzem „szép” épületei, és hatalmas parkolója „ékesíti” a tájat. Meglehetősen illúzióromboló látvány ez itt a természet lágy ölén. Váradi szállásomról Nagyvisnyó, Mályinka, Lillafüred érintésével, a Herman Ottó emlékpark előtt balra kanyarodva, meseszép útvonalon autóztam ide. Mondanom sem kell, hogy a szerpentinutat övező gyönyörű táj látványa okán belém költözött áhítat itt egy pillanat alatt tovatűnt. Miután a gyárral szemben, egy erdőszélen leparkolom autómat megkezdem bolyongásomat jelzéskeresés ürügyén. Meglehetősen nehezen találom, mert elejébe el sem akarom hinni, hogy át kell caplatnom a parkolón, majd egy sorompó mellett egészen a gyárkapuig (a munkába igyekvő melósok hada között), hogy ráleljek. Pedig ott a jel, sőt egy tanösvény indító táblát is találok, és ilyeténképpen megnyugodva egy munkagépek által jól felszántott úton indulok az építkezés éktelen zajainak kíséretében. Kapkodom is a csülkeimet rendesen, hogy minél hamarabb távolabb kerüljek a „civilizációtól”.

 Lássuk merre vezet, hová visz utunk:

 Miskolc (Chinoin gyár)  (Z+ jelzés) Hársas-bérc, Keskeny-lyuk -táv 3,06 km, emelkedés 196 m, (Z) Kis-Galya -Hársas-tető,  1,78 km, e 45 m-, (Z) Forrás-völgy -0,7 km, e 23 m-, (P+) Csókás -2,37 km, e 91 m-,(P●,SΩ) Csókás-forrás és barlang -0,6 km-, (P) Lencsés-nyereg -2,15 km, e 30 m-, (Z,P+,P●) Felső-forrás, Flóra-forrás -2,21 km, e 59 m-, (P+) Miskolc -Chinoin gyár, 2,55 km, e 41 m-. Össztáv: 15,4 km, emelkedés 485 m

 Jól kitaposott és jelzésekkel is rendesen ellátott ösvényen emelkedek, egy szép és hangulatos (madárdalos) erdő koros fái között. Lelkem gyorsan regenerálódik ebben a környezetben, és hamarosan kiheverem a gyár okozta „sokkot”. Elérem a Keskeny-lyuk szép fekvésű tisztását, ahol jobbra Z jelre váltok, és előbb az erdő vadjai által kedvelt csalitoson (buja, zöld növényekkel -cserjékkel, bokrokkal- benőtt bozót), majd sűrű bokrok övezte ösvényen haladva, a Nagy-Galyát (459 m) jobbról kerülve érek fel a Kis-Galya kúpjára (Hársas tető, 457 m). A galya ugyan fátlan, füves hegytetőt jelent, de ez a galya nem fátlan, ezért körkilátás nem nyílik róla, de ettől függetlenül érdemes felmászni, mert azért ha körbe nem is, de úgy „fél körbe” szép kilátás nyílik róla. A gyártól a csúcsig vezető, mintegy 4 kilométeres, 236 méter szintemelkedésű útszakasz egyáltalán nem megerőltető, mondhatni „light-os” (ejtsd lájtos), és megtétele még sétairamban sem igényel több időt, mint egy háromnegyed órát. Miután kigyönyörködöm magam, indulok visszafelé a Z jelen. Gyorsan elhagyom a Z+ (balról), majd Z● (jobbról) becsatlakozását, és kisvártatva a P+ érkezik balról. Kis ideig a két jelzés együtt halad, majd rövidesen a P+ jobbra tér. Vele együtt kanyarodom én is, és egy nagyon szép erdőben, jól „kitáblázott” ösvényen indulok a „pokolba”. Szintutam beerdősült töbröket, töbörsorokat kerülgetve vezet el az Udvarkő-barlanghoz (nevezik Dante poklának, és hívják sziklakapus víznyelőnek is).

Az Udvarkő-barlang egy 25 méter hosszú, 18 méter mély szakadéktöbör. Egykor hatalmas víznyelő barlang volt, azonban beszakadt a teteje -”szakadékká omlott”- és a pusztuló barlang katlan formájával olyan képet fest, hogy Dante nyugodtan meríthetett volna innen ihletet a Pokol című művéhez. A szakadékban odvas kidőlt fák, és öt kis barlanghasadék található. Odalenn sokkal hűvösebb van, mint a felszínen, mert a hőmérsékelt-kipárolgás hiánya miatt mindössze 10 fok körüli az átlaghőmérséklet.

 Leereszkedem az igen meredek lejtőn (15 méter szintet veszítve), kapaszkodva mindenbe, ami csak lefelé menet a kezem ügyébe akad (kidőlt fák, ágak, kövek), és egy kis sziklakapun áthaladva máris a „pokolba” jutok. Esős időszakban, amikor a talaj felázik és csúszós, nagyon meggondolandó a lemenetel, mert ilyenkor elég reménytelen a feljutás. Megeshet, hogy egy jó ideig lenn ragadunk, és csak az itt lakó ördöggel cimborálhatunk. Fotózgatom lenn egy ideig, folyton azt figyelve, hogy mikor bújik elő „ördögkoma” valamelyik barlanghasadékból, hátha megörökíthetném, de úgy látszik házon kívül van, így a randink elmarad. Mindenesetre nem egy vendégmarasztaló hely ez (nyirkos, hűvös, és mindenfelé sötéten ásító lyukak), így kotródom is kifelé a felszínre.

Odafenn leülök egy kidőlt fára, és nagyon élvezem a kontrasztot, ami itt fogad. Köröttem napsütötte erdő, nyíló virágok, a tiszta levegőt szinte harapni lehet. Csak ülök és hallgatom a csendet, közben pedig elmajszolok egy banánt. Ezt követően rádöbbenek, hogy szomjas is vagyok, és mivel forrás nincs a közelemben kénytelen vagyok a „véletlenül” magammal hozott dobozos sört kortyolgatni. Miközben iszogatom (még jó, hogy nincs a közelemben senki), elkezdem hangosan rötyögni, mert a szituról eszembe jut a skót vicc, miszerint

 ...a két skót, apa és fia a piacon vásárolgat, amikor a tíz éves forma fiú arra kéri az apát, hogy vegyen neki dinnyét. Az apa nagyvonalúan teljesíti is a fiú kívánságát. Telnek, múlnak az évek és az apa a fiúval egy meleg nyári napon a városban jár éppen, amikor is a már nagykorúvá lett, tizennyolc éves fiú azt kéri az apjától, hogy mivel nagyon megszomjazott a hőségben, vegyen már neki egy pohár sört, mire az apa felháborodva dörren rá fiára: -Hogy képzeled fiam? Dinnyére sört?...

 Azon kedves túratársaim, akik akaratukon kívül, oda nem figyelés ürügyén további egy-két doboz sört találtak a hátizsákjukba helyezni, most elővehetik és az idilli környezetben nyugodtan, ráérősen elfogyaszthatják, mert túránkat a holnapi napon folytatjuk.

Egészségetekre, sziasztok!

Szombat reggel Stadionok buszpályaudvar, Gabi beteg lett, így 9-en ültünk buszra. Az út Mátraszentimrére elég hosszú volt, valószínűleg ez volt az oka annak, hogy Adri Galyatetőn már könyörgött a sofőrnek, hogy leszállhasson egy guggolásra. Persze Adrit sem kell félteni, villámgyorsan elintézte a buszmegálló mögött Galyatető kellős közepén, a központban. Fél 11 körül ’szentimrén voltunk, majd miután szakszerűen fölerősítettem Jánosunkra a kamásliját, visszaindultunk Galyatetőre immáron gyalogosan. Jelzés volt, így hamar végigbandukoltunk az erdőn, és hamarosan megláttuk a buszmegállót, ahol Adri akciózott. Itt kezdődtek a bajok, mivel a buszmegállóval szemben egy borozó is volt, ahová persze be akartunk térni. Ebédidő lévén a tulajdonost letelefonáltuk a levese mellől, így kaptunk zsíros-lilahagymás kenyeret, pogácsát, forralt bort, tót koktélt… és persze innen indultak a problémák, mivel ez a koktél nem kevés fehér rumot is tartalmazott, nekem ezt azonnal ki kellett próbálnom… és ezzel nem voltam egyedül. Folytatás a linken...

 Az idő kegyes, napsütés 10-15 fok közötti hőmérséklet,
mondhatni ragyogó idő, már ha abból indulunk ki milyen
időt jósoltak nekünk.A túra kezdete Vác vasútállomás.
1-2 perc bizonytalanság után meg is találtuk Balázsékat.
Majd sorba jöttek a túrázni vágyó fiatalemberek.

Indulásnál módosult egy picit a terv, buszozás helyett legyalogoltuk az első 5 km-t. Ez onnan jött, hogy végig mért minket a túravezető és látta rajtunk hogy bombaformába vagyunk. Igaza volt.

Elértünk 30-40 perc séta után a hegy aljához, helyileg Gombás nagyfaluba jártunk. Találkoztunk enyhén ittas emberekkel amikor egy vendéglátóipari egység mellett mentünk el, sok szerencsét kívántak nekünk.Majd az első keményebb kaptató, vetkőzés stb...Folytatás a linken...

Az indulásunk - mint minden kezdet - kissé nehézkes volt, de természetesen megoldódott. Az első autó reggel kelt útra, mi pedig éjszaka. Az út 12-14 óra, időjárástól, látási viszonyoktól és persze a tolongó kamionok számától függően.

Az éjszakai utazásról röviden: két sofőr váltva, sötét, eső, helyenként köd. Szóval talán nem a legideálisabb körülmény de szerencsésen hazaértünk reggelre. A hajnalt a Hargitán élvezhettük: tisztuló ég, felszálló pára és valami tökéletesen üdítő levegő. Talán a tisztasága miatt, talán az otthon illata.
Lajosék keresztalja már 6-kor indult Csíkszentimréről, így mi már útközben találkoztunk velük. Csíkszentkirály templománál gyors cipőváltással csatlakoztunk az ottaniakhoz. Indulás Csíksomlyóra. Elöl a plébános, utánuk a hívek és a rezesbanda. 15 km gyalog, eső, beton. Senki nem csügged. Az emberek beszélgetnek, énekelnek, egymásra találnak. A menet egyre hosszabbodik. Szeredába beérve már mindenhol embertömeg hömpölyög az utcákon. Lassú a haladás de senki nem siet.
A kegytemplom előtt elmenve irány a Nyereg. Tömör sorban kígyóznak a hívek - velünk együtt. A környező dombokon is mindenhol emberek. Mennek, araszolnak fölfelé. Folyamatos a zarándokok érkezése. Hogy hol kezdődött a szertartás nem tudom, de Csaba testvér szavait síri csöndben hallgatja a nép. Mi is. Figyelünk.
Aztán Himnuszok és szakad az eső. Aztán eláll az eső. Indulás vissza. Ismét 15 km. Ki erre, ki arra de estére meglett mindenki.

Másnap kényelmes ébredés után indulás Szovátára. Útközben Farkaslakán megállunk és megtiszteljük Tamási Áron síremlékét. Majd egy szinte kötelező megálló Korondon .
Aztán már a Medve tó és környéke. Nagyon szép, rendezett kisváros fogad minket. Andi és Józsi a fürdés mellett voksolnak mi elmegyünk sarat dagasztani. Sósziklákat csodálni.
Szállásunk aznap a Dévai Szent Ferenc alapítvány szovátai árvaházának kertje. Vittünk egy kis "segítséget" az ottaniaknak. A gyerekek valami csodálatosak voltak! A kezdeti félszeg kíváncsiságuk hamar átcsapott csacsogásba, ölelésbe. A sátorállításunk pedig egyszerűen világszám lett a számukra. A képek talán valamit visszaadnak a hangulatból, de az ottani nevetést, sikítozást nem adják vissza. Mi azt már megőrizzük magunkban.

Másnap reggel hétkor indulunk. Fájó szívvel hagyjuk magunk mögött Székelyföldet.
Torda előtt szétválunk. Andiék hasadékot mennek nézni, mi Kolozsvárt.
Kolozsváron a Szent Mihály templom és Mátyás király elbarikádozott szobra után felkutattuk a Házsongárdi temető. Azt, mely annyi magyarnak a nyughelye: Apáczai, Brassai, Reményik, a Bethlen grófok és még sorolhatnám. De inkább nézzétek meg Ti is.

Az út hazának is hosszú volt. Mondhatni ugyanolyan hosszú .
Ami engem illet, nem vagyok vallásos de hiszek. Úgy gondolom Csíksomlyó lelkülete nagyon sok pozitív dolgot adott. Feltöltött testileg, lelkileg. Ha nem is vagy hithű vallásos, akkor is megragad a hely varázsa, érezni lehet az ott megfordult lelkek energiáját, nyugalmát.
És hogy Lacit idézzem: Nem tudom eldönteni hogy hazajöttem, vagy hazamennék!

Nekem mindenesetre megérte és örülök, hogy megismerhettelek Titeket is: Andi, Józsi és Adri. És örülök, hogy megoszthattuk egymással ezt a pár napot.

Ha tavasz, akkor végre mehetünk ismét kirándulni, bringázni, aztán majd evezni, tábortüzet rakni, bográcsozni, meg ki tudja még, mi mindent...

Nincs szükség semmire ahhoz, hogy néha egy kis időt eltölts a természet lágy ölén. Fogj egy tarisznyát vagy hátizsákot, hagyd el a várost és sétálj a fák között. A hosszú tél után talán még kellemesebb lesz a friss levegőn gyalogolni egy kicsit. Ha van kedved, velünk is jöhetsz pl. március 13-án a Prédikálószékre, de ha nem szereted a sokadalmat, akkor ezt a túrát nem javaslom neked.

Bírod a gyaloglást? Április 18-án körülsétáljuk a Naszályt, a Cserhát hegység legmagasabb hegyét. Tudtad, hogy a Naszály oldalában található egy nagy barlang, melyet Násznép barlang néven ismerünk? Nem mindennapi látvány belülről a nedves, denevéra lakta üreg. Ez egy hosszabb - és ezért talán nehezebb túra lesz, de a csúcson lévő kilátóból eléd táruló panoráma mindenért kárpótol.

Lényeg a lényeg - ragadj meg minden lehetőséget, hogy friss levegőt szívhass és hidd el, csak egy kis elhatározás kérdése az egész: szombat vagy vasárnap reggel kelj fel időben, buszozz ki a Budai hegyekbe, akár csak a Norma-fához, indulj el valamerre és csodát fogsz látni. Eléd tárul az éledő erdő, s ha szerencséd van, felejthetetlen élményekkel térsz haza pár óra múlva.

Ne feljetsd, csak egy életed van, nem mindegy, mire használod!

Virág elaludt, ezért nem tudott jönni - talán ezt a dolgot tudnám negatívumként említeni a mai nappal kapcsolatban, mást nem nagyon...
Nem voltunk vészesen sokan, majdnem húszan. Rutinos volt a társaság, villámgyorsan fent voltunk a silóknál, itt már rendesen havazott. A Rita által hozott Jager gyorsan fogyott, köszönet érte, jól jött. A befagyott tócsák mínusz két fokot sejtettek, kicsit fújt a szél is. Viktor kiládázta magát, ahogy a fotók is tanúsítják, hamarosan ereszkedni kezdtünk lefelé. Átvágtunk az erdőn, visszatértünk a zöld jelzésre, majd kényelmes tempóban haladtunk.
A Fekete-kő fölött favágók dolgoztak, az eldőlő hatalmas fák ágyú-szerű robajjal dőltek a földre. Az erdészek tüze mellett megálltunk pár pillanatra, mielőtt a sziklához értünk volna.

Pilisszentlélek csodás panorámája tárult elénk, közelben Mekszikópuszta házai látszottak. A távolban a Duna, Esztergom és Párkány házai sejlettek át a párás ég alatt. Még itt is esett a hó, a sziklaperem meglehetősen csúszós volt, megindultunk a Pilis-nyereg felé. Az oldalra lejtő út nagyon csúszós volt, lassan botladoztunk. A Vörös úton a SÖRKÖR futóversenybe botlottunk, később egyik frissítőpontjukat is megtaláltuk. Érdekes verseny, nézzétek meg.

Kettő előtt Piliscsévre értünk, megetettük a lovakat almával. Mivel a busz olyan soká' jött volna, - fél ötkor -, ezért egy gyors kocsmalátogatás közben eldöntöttük, hogy átsétálunk a hosszú falun, és a következő vonatot elérve jövünk haza. Ekképp is cselekedtünk, a mézes pálinkától átfűtve pár perccel a vonat előtt befutottunk az állomásra.

Nagyszerű nap volt, remek idővel, remek csapattal. Gyertek máskor is.
 

Már fél hét előtt gyülekeztünk a buszpályaudvaron. Kicsit csodálkoztam, hogy közel húszan összejöttünk, nem gondoltam, hogy ilyen szép kis csapat gyűlik össze. Azon kevésbé lepődtem meg, hogy a Volán megtagadta a jegyeladás - férőhely hiányra hivatkozva - , hiszen miért is gondolták volna, hogy szombaton utazni akarna velük bárki is. (Öröm az ürömben, hogy a pénztáros példás gyorsasággal intézkedett egy mentesítő járat beállításáról, és tíz percen belül érkezett egy újabb busz, így a rajtunk kívül szintén ebbe az irányba utazó másik csoporttal együtt kialakult a helyünk.)
Ködös, párás idő volt, mikor leszálltunk a buszról Bodajkon. Kénytelenek voltunk a kocsmában kezdeni. Érdekes egy hely volt, az biztos. A polcokon üres Jageres, Baileys-es, Fütyülős üvegek sorakoztak, vásárolni azonban csak kommersz vodkát, körtét és Vadászt lehetett. De hát a szükség ugye nagy úr...

A síelőknek íródott második résznél is előre bocsájtom, hogy azoknak szól, akik még nem voltak ilyen jellegű programon. A néha triviálisnak tűnő dolgok is lehetnek újdonságok, ezért kitérek azokra is. Viszont ajánlom ettől függetlenül a postot mindenkinek, aki velünk tart idén Les Orresba, hátha van új a nap alatt.

Általános tudnivalók...

Aki gyakran - szerencsés esetben évente többször is - síel nagy síterepeken, az nyugodtan átlépheti az alább olvasható eszmefuttatást, mert valószínűleg sok újat nem tudok mondani. Mindazonáltal néhány apró tapasztalatot szeretnék közreadni, hátha van benne valami használható.

Huh, komoly kis hétvégi túránk sikeredett. Ahogy mondják, nyolcvan fölött már minden nap ajándék, hát mi a kilométerekkel voltunk ugyanígy.

  Úgy kezdődött, hogy a MÁV megpróbált nekünk keresztbe tenni, de ez nem sikerült neki. A három hónapja megrendelt vagonunkat a túra előtt egy nappal visszamondta - vágányzárra hivatkozva. Kétségek és kis feszültséggel gyülekeztünk hát szombat hajnalban a KÖKI-n, vonatunk innen indult Kiskunhalasra, majd átszállás után tovább Bajára.

Júni 6, szombat éjszaka. Kissé bonyolultan indult a dolog, tekintve, hogy HÉV variációk okoztak némi fennakadást, de végülis mindenki összegyült Pomázon este 11 óra körül. Végülis majdnem az egész csapat eltekert Pomázra és onnan kezdtük meg a Pilis éjszakai meghódítását.

Kb. 25-en lehettünk ( éjszaka ennyi nyüzsgő embert megszámolni igazán kihívás ) amit igazán nem gondoltam volna, hogy ekkora létszám lesz. Vidáman, jókedvűen indultunk Pilisszentkereszten át Dobogókőre.

Az időjárásra egy rossz szavam nem lehet: kellemes langyos este, holdvilág és csillagok. Pilisszentkereszten egyik túratársunk visszafordult. Miután őt biztonságban tudhattuk, folytattuk az utat felfelé. Dobogókőn megpihentünk egy kicsit majd visszagurultunk P.szentkereszt felé és balra vettük az irányt egy erdészeti aszfaltúton. Sikárosi rétnél elkanyarodtunk Pszentlászló felé, ahova felérve már hajnalodott. Hihetetlen milyen rövid ideig van sötétség!

Szentlászlóra felérve aztán rázendítettek a madarak is. Innét Pap-rétre tekertünk - ami ugyan opcionális volt - de a csapat zöme lelkes volt és nem voltunk még fáradtak.Pap-rétről rövid pihenő után leereszkedtünk Szentendrére. A napfelkeltét sajnos nem a Duna partról néztük, mert már a Plisből kiérve felkelt őkelme. Csodálatos reggel virradt ránk! Felhőtlen égbolt, szikrázó napsütés. Szerintem ennél tökéletesebb időnk nem is lehetett volna! Na jó, a hold lehetett volna egy kicsit magasabban...... de majd legközelebb úgy intézem :-))))

Ami tanulságos: Egy éjszakai túrához is ugyanúgy szükség van az energiára, élelemre sőt, még inkább mint nappal. Az éjszaka nem természetes "üzemmődja" az embernek. Ezért előfordulhat, hogy figyelmetlenebbek vagy fáradékonyabbak vagyunk. Szerencsére semmi baj nem történt - kivéve Eszter esését Szentendrén -, a világítás és láthatóság tökéletes volt. Csak dícséret illet mindenkit a türelemért, odafigyelésért és a fényekért.

Szerintem ezt is megismételjük egy másik helyen ;-))

Végre...gondoltuk sokan. Elérkezett az idő (nem, nem időjárás, arról később)) és megkezdődött az Adventures Túraklub valamint sok résztvevő első alpesi kalandja.

 Pénteken rugalmas indulás ütemezéssel a csapat jó része elindult Sopron felé. Két autó még világosban megérkezett. Rövid nézelődés a szállás melletti kilátóból, a Taródi vár kívülről fényképezése (pont bezárt). Közben hol szemerkélő eső, hol jégeső verte a szélvédőt.

 Estére a további két autó is megérkezett legénységével. Ekkor ért pár meglepetés, beszélgetés közben kiderült, voltak akik nem vették komolyan a többszöri figyelmeztetést, kérést. Elindultak félcipőben, kabát, pulóver, kamásli nélkül, egy esernyővel az Alpokba. Napok óta tudtuk, -3 C és hózápor várható. Sajnos 3 résztvevőtől szombat reggel búcsút vettünk, az ők és a csapat érdekében.

  Lelkes kis csapatunk tizenöt fővel vágott neki a Mátra lábánál Kál-Kápolna vasútállomásról a három naposra tervezett kerékpártúrának. Bár a híres meteorológia jelentések baljós képet festettek a hosszú hétvége időjárásáról, az égre pillantva még látszott remény arra, hogy ebből a szempontból is kellemes hétvégének nézünk elébe.
Előbb síkon tekertünk egészen Verpelétig, majd innen már a Bükk felé fordulva Egerszalók környékén érkeztek az első komolyabb emelkedők. Még nem volt dél, mikor Eger városába érkeztünk, s rögtön a főtér (azaz a Dobó tér) felé vettük az irányt. Gyors választással ültünk be az első étterem teraszára, s utólag bebizonyosodott, hogy nem hoztunk rossz döntést, elfogadható áron kaptunk remek ebédet.

Hol is kezdjem….. Nagyon hamar elrepült ez a három nap. Megpróbálom feleleveníteni, hogy másoknak is bemutassam egy picit a zempléni tájat.

  Szóval május 1-jén méltóképp a munka ünnepéhez, kora hajnalban gyülekező a Keletiben. Mindenki időben érkezik, egy-két jegyvásárlás – irgum-burgum – irány a vonat majd Olaszliszka. Na igen…. Vonaton semmi extra: se mérges kalauz ( se nagy ) se félreértés, semmi. Olaszliszkán-Tolcsva vasútállomáson leszálltunk – ami Vámosújfaluban van – és irány Erdőhorváti. Jobbról repceföld, szemben a Zemplén vonulatai és szembeszél hegynek fölfelé. Leküzdöttük.

  Csodás hétvégénk volt, melyet a Mátrában tölthettünk el remek társaságban. Pénteken - lévén hogy május elseje volt, nem túl korán reggel indultunk a Mátra szívébe, a Gyöngyös fölött fekvő Károlytáró bányászfaluba, s itt hagytuk hátra autóinkat, s váltottunk bakancsra, hogy ilyen-olyan utakon feljussunk a keleti Mátra csúcsára, Ágasvárra.
  Mivel sietni valónk nem volt, így az egész hétvégét kényelmes tempó jellemezte. Talán ennek volt köszönhető, hogy minden úton szépen együtt haladt a tizenhat fős csapat.

  Nem tudom, ki mit várt a mai naptól - szép időt, szép tájakat, markáns emelkedőket vagy könnyfakasztó gurulást - de ez mind-mind belefért kirándulásunkba. Ez mind, és még sok minden más is...
  Szemtelenség lenne részemről azt állítani, hogy korán reggel találkoztunk a vonatnál, hisz a sok résztvevő okán két csoportra osztott és utaztatott csapatok közül jómagam a másodikba, a 7 órás csoportba tartoztam - nem úgy az igazán korai, 6 órás csapat - egyszóval ha nem is nagyon korán, de azért elég korán találkoztunk a Margit híd lábánál és utaztunk Esztergomba. Itt találkoztunk a korábbi csapattal, akik már Dorogtól tekerve közelítettek, s voltak csatlakozók más irányokból is. Egyesülve keltünk útra, hogy Táton át tekerjünk első lépésként Péliföldszentkereszre.

Népes "kis" csapat jött össze már indulásra a Nyugatiba - ez valószínüleg nem csak a remek túratervnek és az időjárásnak volt köszönhető, hanem a kései indulási időpont is "segített" eljönni.

Vácon és Nagymaroson tovább nőtt a létszám - és bár amatőr módon nem számoltam, hányan vagyunk, szinte biztos az ötven körüli létszám. Korábban azt gondoltam, hogy nem jó nagy létszámmal kirándulni, de az elmúlt évek során revidiáltam ezen álláspontomat, és azt gondolom most, hogy igenis az. Nagyon jó. Jó ennyi ember bizalmát élvezni, és minden alkalommal próbálom megköszönni mindenkinek, hogy eljött és velünk tart egy-egy túrán.

Visszatérve a történethez... Meredeken másztunk felfelé a sárga kereszt jelzésen. Az út első felén jókora szintet megtettünk a napi penzumból, volt is fújtatás az első, aztán minden pihenő alkalmával. Több ilyet is közbeiktattunk, mire a Remete-barlang közelébe érkeztünk. Több szögből is lehetőségünk volt a Dunakanyar panorámáját élvezni, majd befutottunk a barlang szájához. A Remete-barlang nem igazi barlang, inkább csak egy vájat a sziklában. Előtte tartottunk pihenőt, bár itt nem sok árnyékos helyet találtunk.

A továbbjutásra két lehetőségünk kínálkozott. Vagy a sárga háromszög jelzésen kapaszkodunk fel, vagy a szikla oldalában mászunk keresztül a hegyen. Mivel a második volt az alapterv, ezért - érthető módon a csapat nagyobb része ezt választotta. Összességében nem volt vészes a feljutás, lentről sokkal veszélyesebbnek tűnt a dolog azok számára, akik még nem másztak ezen a kis hasadékon. Mivel volt velünk két csodás kutya is, szerencsés volt a nemrég létrehozoss S3 út, mert jól jött a kerülési lehetőség.

Felkapaszkodtunk a hegy oldalán, Győző cipőjét megjavítottuk, mert megadta magát, majd folytattuk utunkat a Mihály-nyergen át Hegyes-tető felé. A csúcson a Julianus toronyból - végre - megcsodáltuk a Duna kettős panorámáját. Fél órát üldögéltünk a torony környékén, de mivel feltámadt hirtelen a szél, elindultunk lefelé. Meredeken ereszkedett az ösvény, de pár perc gyaloglás után a völgyben voltunk, s a nap is sütött ismét.

A sárga jelzésen Zebegény felé indultunk, de az Ernő forrás felé kitérve a szerpentinen ereszkedtünk le. A kiszáradt forrásnál összeállt az addigra kicsit szétcsúszott csapat, és így érkeztünk Zebegénybe, a vasútállomásra valamivel négy után. Mivel volt időnk, fagyival jutalmaztuk magunkat - illetve ki ki kedve szerint.

Köszönöm, hogy eljöttetek, szeretettel várunk Benneteket legközelebb is.

Mindegy, ki mit mond, tök jó volt ilyen nagy csapattal bringázni. Persze, hogy előre tudni lehetett, hogy az átkelések és egyéb apróbb fennakadások okán sokszor várni kell majd, főleg a pesti szakaszon, de ettől még Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen sokan összejöttünk.

Szerintem a nagy, harmincöt fős létszám egyáltalán nem rontotta a kirándulás élvezeti értékét :). Az összes lámpás és egyéb kereszteződést a lehetőségekhez mérten gyorsan és ügyesen oldottuk meg, és jó tempóban értünk ki Szentendrére. Kár, hogy az ártéri bringaút víz alatt volt, mert az a rész elég szép és jól meg van csinálva, de hát a kerülőúton való zötykölődés se volt gáz. És nem is volt hosszú.

Szentendrén a pihenő kicsit hosszabbra nyúlt, de ezt be kellett vállalni, hogy a hosszabb és nehezebb terepen érkező - Attila által vezetett - csapattal találkozni tudjunk. Mivel az idő páratlanul szépre sikeredett, így talán ez is viselhető volt mindenki számára. Egy óra körül kiegészültünk a másik csapattal, s miután Ők is hozzájutottak a jól megérdemelt lángosokhoz és fagyihoz, ötven fővel indultunk vissza Pest felé. Átkígyóztunk Szentendrén, majd hátul, a Pomázi úton tekertünk vissza kisebb pihenővel Budakalászra.

Itt rövid időre szétszaladt a ménes, így sikerült egy kisebb kerülőt beiktatni - s bár sajnos nekem nem sikerült eltévedni, - ahogy hallottam, jó meredek szakasz iktatódott be.
A helyes útra való visszatérés után földes úton értünk Budakalász másik oldalára, a Lenfonóhoz. Innen bringaút vezet Békásra, ahol páran ismét búcsúztak. Letekretünk a Rómaira, hatalmas volt a forgalom. Tervbe vettünk valamiféle sült hekk evést, de a tömeg láttán szinte mindenki úgy érezte, nem vállalja a várakozást, így érzékeny búcsú után szétszéledt ez a szuper csapat.
  Ötünknek nem volt sietni valónk, így beültünk azt egyik helyre, és kivártuk a frissen sült halat, miegymást. Nem bántuk meg a fél órás sziesztát, rá volt szánva a mai nap.
  A rövidebb szakaszon (velünk) tekerők együtt 50km-t, mi összesen 65 km-t tekertünk, ez Nekem elsőre elég is volt. Pont annyit mentem, hogy holnap is szívesen ülök vissza a bringára, és ez fontos!

Jó volt ekkora capattal is bringázni, idén még sok hasonló lesz, aki kedvet érez, jöjjön bátran, nem fog csalódni. Nézzétek meg a túráinkon készült képeket is az archívumban.
 

Péntek:Induláskor rendben megérkezett mindenki, csakhogy az egyik lány Budakeszin hagyta az útlevelét, így 50 perces késéssel indultunk.
Beregig filmeket néztünk. Vaján a kastélyban kaptunk tárlatvezetést. Sok Rákóczira utaló jel volt a várban. Áll itt a parkban egy hatalmas platán is.
Tákoson nagyon kedves hölgy kalauzolta a csapatot, a templom egyedi. Épp délben a harangozáskor voltunk ott, szépen szólt a beregi tájban.
Csarodán lenyűgöző volt a templombelső motívumai. Ezt látni kell!

   Barátim, az időjárásra nem lehetett panaszunk, azt hiszem. Már korán reggel szikrázó napsütéssel indult a nap, és ez a jó tulajdonsága az időjárásnak egész napra kitartott szerencsére.
   Az eljutás Dömösre nem volt egyszerű, a buszra nyomófával kellett feltuszkolni a tömeget, - összességében elmondható, hogy a nap egyik legnehezebb kihívása maga az utazás volt. Kis késéssel érkeztünk a Postához, csatlakoztak hozzán még út közben is pár helyen, így a létszámellenőrzéskor 77-en indultunk neki a hegynek. A Margíit kútnál Gabciék csapódtak, így lettünk 79-en, majd később Ferivel 80-an.
  A P3 úton felmászni a Vadálló kövekhez jó kis szórakozás. Alaposan szét is szakadt a csapat, de nem is lett volna lehetőség arra, hogy 80 ember együtt túrázzon, így inkább 10-15-20 fős csapatokban haladtunk, ki-ki a maga tempójával. Mire a vége (Velem együtt) felért, az elsők már tovább is álltak, s velük már később se találkoztunk, de ez így volt tervezve.

Szép számban, 26 fő gyülekezett a Nyugati pályaudvar megbeszélt helyén a Nógrád-Kisinóc Kéktúra ~23km-es távját teljesíteni.  Sokan persze nem tudták még mi vár rájuk a 900m-es szintemelkedésen felül :) Nógrádra 15 perc késéssel még épp hogy beért velünk a kis "piroska" vonat, mely annak ellenére, hogy szinte teljesen kiürült, alig bírt továbbindulni. A váróteremben pecsételés, majd a kissé olvadozó 4-5cm-es hóban egyből neki is vágtunk a kék jelzésnek. A várrom megtekintését kihagytuk, a hóhelyzetet tekintve így is hosszú út állt előttünk. Ezt a Nógrád-Katalinpuszta bejárásakor pótólni fogjuk, remélhetően már kedvezőbb terepviszonyok mellett.

Busójárás

Le tudtam 40 évet élni úgy, hogy nem jutottam el a mohácsi hagyományőrző fesztiválra, a busójárásra. Ez bizonyos szempontból sajnálatos, de ha optimista módon nézzük a dolgot, még örülhetek, hogy mostanra sikerült a dolog, hisz' hányan lehetnek, akik sose vetődnek el ide.

A csapat szervezését, a programot viszonylag hosszú szervezés előzte meg, mivel a rendezvény nem mindennapi népszerűségnek örvend úgy itthon, mint a környező -főleg déli országokban. A szállást már tavaly le kellett foglalni, december közepén-végén már nem lehetett szobát szerezni Mohács ötven kilométeres körzetében. Nem volt a dolog túl bonyolítva, egy egyszerű kollégiumban foglaltunk öt szobát a csapat részére.
Mivel csak két napunk volt, s ebben az utazás közel fél napja is benne foglaltatik, így a program úgy lett kialakítva, hogy a lehető legtöbb értelmes dologra jusson idő. (Persze ez relatív, hisz mindenkinek más jelenti az értelmest, de azért talán mindenki megtalálta a számítását.)
Első nap Pécsre utaztunk, kilenctől délig volt időnk nézelődni. Nem egy csoportban mozogtunk, mindenki mehetetett, amerre akart. Előzetesen a weben mindenkinek volt lehetősége utánanézni, hogy mi az ami érdekli, ezért aki vette a fáradságot, az előre összeállíthatta programját.
Mi a mecsetet és a Csontváry tárlatot tudtuk megnézni, s egy gyors kávé után már mennünk is kellett a találkozóhelyre, s hamarosan úton voltunk Siklós felé.
A vár megtekintése ebéd utánra maradt, a történelmi látnivalók megtekintése és pár fotó készítése el is emésztette a délután jelentős részét. A korábbi tervnek megfelelően visszakocsikáztunk Harkányba, s volt egy bő óránk, hogy a híres fürdőben kicsit felmelegedjünk a kellemes termálvízben. Így hét óra körül indultunk Mohács felé. A szállásunkat felderítve páran egyből nyugovóra tértek, a csapat nagyobbik fele az éttermi vacsorára szavazott, így a helyi erők ajánlása alapján a belvárosban, a kikötő mellett a Révkapu étteremben foglaltunk el jókora helyet az asztalok mellett.

Ahogy már nyilván láttátok weboldalunkon - mely idő közben az egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb weboldal lett a szerénynek nem nevezhető ilyen-olyan hazai kínálat közepén - jópár nyári program látható már most, a tél közepén is.
Természetesen a program tovább fog még bővülni, igazából csak az anyagi lehetőségek szabnak határt a kínálatnak. Azt azonban előre kell bocsájtani, hogy semmiképpen nem fogjuk a minőséget a mennyiség oltárán feláldozni - azaz inkább kevesebb, de olyan túratervek születését támogatjuk, melyek láttán még Te is azt mondod - vazze, ott a helyem!
Az idei nyári programokra  kezdőoldalunkon lehetett szavazni, és szerencsére sokan éltek is ezzel az interaktív lehetőséggel - beleszólva ezzel a nyári program alakulásába. Talán sokan igazságtalannak fogják érzeni, de idén elmarad az oly népszerű Tisza környéki evezés, viszont kárpótlásul más, hasonlóan klassz programmal fognak jelentkezni a túravezetők.
Hogy egy-egy szervező dolgát kicsit megkönnyítsük - főleg hogy akár több program is jut egy-egy vezetőre - a befolyó szerény reklámbevételek teljes összegét a nyár végéig az Ő költségeik csökkentésére fordítjuk, elsősorban a szállásköltségek kifizetésével.
Ezek az össszegek a Ti lelkes közreműködésetek nyomán kerülnek a szervezőkhöz, így elmondható, hogy mindenki hozzájárul egy-egy kirándulás létrejöttéhez és megvalósul az, az elv, mely szerint több hirdetés=több túra.
Köszönjük, hogy szorgos hangya módjára a közösség minden tagja kiveszi részét ilyen módon a munkából. Arra biztatunk mindenkit, hogy bátran tekintse meg azokat a hirdetésket, melyek felketették érdeklődését, hisz így egy-egy értelmes ajánlat megtekintésén túl gyakorlati értelemben is támogatjátok a túraszervezést.

Látogassátok az oldalt, vegyetek részt a fórum életében, hogy ezzel egy élő, fejlődő, egymásra is figyelő, de a természet szeretetét mindenek előtt szem előtt tartó közösségünk még nagyobb és színesebb legyen.

 

  Mit is mondhatnék... Csodálatos hetünk volt a francia Alpokban. Indulásnál kicsit aggódva néztem a meteorológiai hetes előrejelzést, - de ahogy oly gyakran - most is óriásit tévedett az előrejelzés.
  Az odavezető út borzasztó volt - 21 óra busszal, aki utazott már így, az tudja, miről beszélek. Este hét után indultunk Pestről, másnap délután három felé érkeztünk meg Puy St. Vincent érintésével Les Orresba. A szállással nagy szerencsénk volt, mert a háromszintes - amúgy nagyon szép és újszerű - épületben földszinti szobához jutottunk, ami később nagyban megkönnyítette a pályára jutást - mivel egyszerűen az erkélyen távozva (azaz a korláton átlépve) azonnal a pályán találtuk magunkat. Persze a liftes épületben nem lett volna katasztrófa egy emeleti szoba sem, de így... Ez az abszolút pályaszállás :)

A síparadicsom leírásával nem tudok itt részletesen foglalkozni, de azt javaslom, nézd meg a túrán készült képeket itt, és rögtön képbe leszel. Naponta kezelt pályák, rengeteg felvonó, sehol várakozás, kedves személyzet. Profi szolgáltatásban volt mindannyiunknak része.

  Pénteken már délután öntötte a média, hogy igen veszélyes mostanság a Pilisbe kirándulni, mert a héten esett ónos csapadék miatt a vékony hóréteg alatti jég nagyon csúszós. Ezen túlmenően az ágakra fagyott, és ezáltal nagy súlyt jelentő jégréteg alatt rogyadozó fák ágai könnyen letörhetnek - természetesen pont a kirándulók feje fölött.

  Mit tesz isten, mi pont erre a hétvégére időzítettük a pilisi túrát, s bár felreppent a fórumban, hogy mennyire is kell óvatosnak lenni, azért - talán a széles ismertség, esetleg a határtalan bizalom jeleként 45 fős tömeg verődött össze reggelre az Árpád hídnál. Megnyugtató volt látni azt, hogy valamit jól csinálunk - hisz' ennyi ember véletlenül nem jöhet épp most, épp ide...